A meleg víz lassan ellepi a lábam. A szappanhabdarabok, mint a földkéreg darabjai az ősóceánban, szép lassan úsznak körbe-körbe a kádban, hogy hol még nagyobb kontinensekké tapadjanak össze, hol pedig örökre feloldódjanak a kétes színű levesben. Makacs szennyeződések válnak le minden testrészemről, lassan már nem fintorgom a saját testszagomtól, és időközben a felesleges szőr is lekerült rólam. Kezdek újra városi emberré válni, és közben bőven van időm végiggondolni az elmúlt hetet. Az egész szombaton kezdődött.
Greenwich-i idő szerint reggel nyolckor találkozunk, igaz, nem a trágyadomb északi sarkánál, hanem egy újpesti parkolóban. Megpakolva várom a többieket. Fél tízkor már kezdek aggódni, de végül befut Gergő a kombi Astrával. Hiába a tetején díszlő köbméteres tetőcsomagtartó, komoly félelmeim vannak, hogy ez az út nem lesz élvezetes. Valamiért Lacc és tettestársainak képe dereng fel előttem, amint Montenegróból hajtanak a Caninra, szardíniaként, egy dülledtre rámolt Suzukiban. Közben megjön Markó doktor is a gönceivel, majd nem meglepő módon utoljára Kovász úr is feltűnik a horizonton, amint mosolyogva baktat felénk. A kocsi tele, de még Pannit is össze kell szedjük. Közel állok egy hisztériás rohamhoz, de egyelőre tartom magam. Összekanalazzuk Pannit is, Kovász úr a fürdőben elvégzi a túra első lábműtétjét Gergőn, de valahogy csak elindulunk.
A Google szerint 540 kilométer és 5 óra az út. Nekünk kicsit hosszabb lett...
Dél van. Csodálatos módon már a budaörsi teszkó parkolójáig is eljutottunk. Az autó konkréten megtelt, de még csak most veszünk kaját, bivaknejlont, és még ezernyi kisebb nagyobb bisz-baszt. Nagyjából kétórányi impulzusvásárlás után, az utolsó légréseket is kitöltjük a kocsiban, és végre elindulunk. Kisvártatva pedig - uszkve tízórás kocsikázás után, zsibbadt seggel, elgémberedett tagokkal a Moszkva-Petuski poéma mondatfoszlányaival telítve - lefeszegetjük magunkról az Astrát, megérkezünk a divacai kempingbe, egy hadseregnyi izgága cseh közé.
08.12. Bontás
Fúró, akksik, feszítővasak, és vésők jönnek velünk az erdőbe, hogy egy szelelő lyukból vakarjunk jelentős méretű ásott barlangot. Egész nap megy a pattintás, kisebb nagyobb kődarabok, és az agyag kitermelése. Markó doktor a pihenőidejében valami kövületet próbál kihámozni egy sziklából, csekély sikerrel. Kovász úr néha elszenderedik, Panni a büfés pedig különféle falatokkal töm minket, Gergő meg csak pukkant, bont, pukkant. A nap végére nagyjából másfél méternyi új barlangot ásunk, a kibontott kövekből, agyagból pedig csinos kis placcot építünk a lyuk elé. És persze cseng a fülünk is rendesen. Kovász urat pedig a művészet mibenléte izgatja. De nagyon. És nem utoljára.
A fáradt hősök már henyélnek
08.13. Alászállás
Eljött a barlangba ereszkedés ideje. Különösebb kaland nélkül érünk le, csak az ingatag kavicsok stresszelnek. Nem jó móka más fejére rúgni az apró köveket, így leginkább le sem teszem a lábam, még akkor sem, ha különben mégis kényelmesebb, és gyorsabb lenne úgy haladni. Durván egy óra szüttyögés után mindannyian lent állunk az akna mélyén, felettünk a két gigászi orrlyukon keresztül még levánszorog némi fény, hogy megvilágítsa a ki tudja hány éve a mélybe hajított, rozzant gyerekbringát. A csehek által lecsörlőzött begjeinknek semmi nyoma nincs, így kétségek között indulunk a hármas bivak felé. Dunsztunk sincs, merre vannak a hálózsákjaink, polifoamok, kajánk. Markó doktor nehezen palástolja, hogy feszült.
Üresen jó tempóban haladunk a hálótermünk felé, amely jó mélyen, a tavakon túl vár minket. Közben elhaladunk az üres egyes-, és a csehekkel benépesült, luxuskivitelű kettes bivak mellett is. Itt megleljük a pakkjainkat, de innen is elegánsan, fejenként egy operettbeget cipelve barlangászunk. Csónakázunk párat - itt még kifejezetten tetszett a dolog - majd egyszer csak elfogynak a tavak, és a kavicsos fövenyre kifutott partraszálló csónakokat végre hosszabb időre is elfelejthettük. Épp ideje volt, a néha alig 6-8 méter hosszú tavak átszelése, a kiszállás, beszállás, pakolás, elég agyzsibbasztó, egyhangú feladat. Szárazföldön, cseppköveken csónakot cipelni meg kifejezetten elkeserítő foglalatosság.
A cseh Gumotex felfújható hajók rémes dolgokat bírnak ki, csizmával, sárosan tapossuk az aljukat, kavicsos, mázsás begeket vetünk beléjük, és köveken rángatjuk őket, belsejükben folyik a sár. Más cucc már valószínűleg elporladt volna, de ezek a szörnyek remekül tartják magukat. Mindössze egy darabot láttunk, amely léket kapott. Persze mi cipeltük ki.
A vacsoránál feltaláljuk a következő napok étkezéseinek fundamentumát, a koleszterinkockából - Markó doktor zsírtól duzzadó uzsonnás dobozából - származó szalonna és kolbászzsír képében. Ezután igen kevés olyan élelmiszer kerül ki a barlangi konyhából, amely nem tartalmazza ezt a Michelincsillag-gyanús inicializáló töltetet. Most még nyalogatjuk utána a szánkat, de ez nem lesz mindig így. Közben Markó doktor a farzsebéből előkotorja a kultikus barlangi tüzet, amelytől kis híján füstmérgezést kapunk, de az öles barlangi láng szép is, jó is, így némán tűrünk. „Te miért barlangászol?” bővült úja darabbal Kovász úr kérdésarzenálja.
08.14.
Ma kétfelé válunk. Panni, Gergő és Kovász úr elmennek az ígéretesnek látszó ablakokat kimászni, míg mi Gáborral térképezni indulunk. Már az elején elcsesszük, nagyjából a bivaktól számított hatodik tó környékén vágunk be egy mellékágba, majd miután újabb haton szenvedjük keresztül magunkat, egy váratlan pillanatban újból a rajtkockán találjuk magunkat, a bivaktól alig egy tónyira. Mint egy társasjáték buzeráns büntetőkockája: lépj vissza a starthelyre! Így kezdődik elölről a végtelennek tűnő csónakázás. A térképezés sem megy gyorsan, sokáig keresgéljük az utolsó fix pontot, ahonnan folytathatjuk a munkát. A csónak cipelésből itt is kijut, sőt, a csehek szerint olyan szakasz is van, ahol annyit kell csónakot rángatni, hogy a leeresztés, összepakolás, majd az újbóli felfújás is ajánlott. Eleinte hülyeségnek gondoljuk, de végül mégis kitekerjük a szelepet az inváziós járműből.
Markó doktorral leeresztjük a csónakot, kinyomjuk belőle az utolsó szusz levegőt, majd amikor a pumpa is a kezünk ügyébe kerül, elsápadunk. A cső leszakadva fityeg a szerkezet szélén, mi meg több tónyi távolságban a bivaktól, egy fonnyadt gumicsónakon térdeplünk. A baj nem kicsi. Próbáljuk sáros ujjal eltömíteni a fertelmes lyukat, de persze miért is menne. Végül valahogy leszaggatjuk a beteg csődarabot, és megreparáljuk a pumpát. Összecsomagolva cipeljük a járművet vagy kétszáz méternyit, sziklákon, cseppköveken át, hogy egy abszurd negyedóra alatt, lekapcsolt lámpákkal, sárban bukdácsolva, kínunkban vihogva megint felfújjuk, hogy térképezhessünk tovább.
Az egész napunk romantikus csónakozgatással telik, miközben felváltva anyázunk vagy a tetűlassú PDA-miatt, vagy éppen a ficergő csónakból térképezés okozta szívás miatt. Miért is barlangászunk?
Este megérkezik Lacc is a táborba.
08.15. Szabadnap
A barlangból kivánszorgást remekül időzítettük, a mai napon valami nagyszerű egyházi ünnep miatt a környék összes boltja zárva van. Zokogva nézzük a zárt ajtók mögötti söröket, ropogós kenyereket, tejtermékeket, gyümölcsöket. Ez nem a mi napunk, ma is falhatunk port, és kolbászzsírt. Kínunkban a benzinkúton vásárolunk alkoholt, és rádöbbenünk, hogy még megvan a csehektől kapott Becherovka tekintélyes része is. Kovász úr valamiért divatba hozza a cucctakarítást, és elmebeteg módon, mint öt tisztaságmániás barom, mindenünket kisuvickoljuk, és kitesszük a napra. Mákunk van, mert este befut az Egri család is, örülünk nekik is, és az üveg vörösboruknak is. Kovács úr elvégzi a túra második lábműtétjét, ezúttal Márkó doktor az áldozat.
08.16.
Panni ma már nem örül a tegnapi vörös bornak. Ismét le, de előtte azért vásárolunk is. Többek között sört, és Hello Kitty-s klotyópapírt is. Utóbbit goodbye Kitty-re kereszteljük át. Csabáék korábban, mi Gáborral, Pannival csak késő délután indulunk lefelé. Előtte még lecsörlőzünk öt irgalmatlanul megtömött beget. Az alaposan túlterhelt csörlő minden eresztékében nyekereg mi meg mindenféle biztosítás nélkül balettozunk a ránézésre százéves fatákolmányon, hogy ne akadjon be a futómacska kötele sehová, illetve hogy végre be tudjuk valahogy tépni a szenvedő csigát a neki kijelölt helyre.
Folyik rólunk a víz rendesen, mert Egri Csabi teljes fotómotyója ott billeg a drótkötél végén. Vért izzadva, végül sikerül pozicionálni az egész hóbelevancot, - hogy miként, azt inkább fedje jótékony, balladai félhomály - és megindulhat a cucc lefelé. Pajtásaink közben lent már javában anyáznak, találgatják mi a fenét tökölünk fent a csörlővel. Késő délután aztán mi is visszaindulunk a föld alá. A pihenésünknek, ami miatt későbbre halasztottuk az ereszkedést, lőttek.
08.17.
Ismét oszlós nap. Gábor Pannival térképezni megy, mi meg sztereofotózni Csabával. Ugyan előző este úgy festett, az egészből semmi sem lesz, mert a nyüves Olympusok egyike feladta a párával vívott harcot, és beszart. Reggelig a hálózsákban melegedett, mi meg reménykedtünk, hogy magához tér. Hajnali hatkor Csaba már talpon volt, a cucc is rendbe jött, így egy suttyomban lőtt alvós képpel elkezdődött a sztereofotózós nap.
Luxuslak
Vakuállítás, kioldókkal szarakodás, egyes vakuk töltése, stb. Aki volt már barlangban fényképezni, tudja mekkora szívás a hidegben órákat dekkolni egy-egy beállításnál. Szerencsére néha modell is kellett, ilyenkor Kovász úrral igazi pojácákként lökdöstük egymást a kamara elől, hogy mikor ki legyen a főhős. Kovász úr még mindig a művészet mibenléte felől érdeklődik, de néha azt is megkérdi gyanútlan beszélgetőtársától, hogy miért barlangászik. Jönnek az egyre érdekesebb válaszok... Egri Csabit és Kovász urat elkísérjük a tósorozat közepéig, itt még készül pár fénykép, majd elválunk, ők elindulnak kifelé, mi meg vissza a kuckónkba.
A felszínről már este elkezdik sorolni, miket kell kivinnünk magunkkal a barlangból. A sor végtelen. Elalvás előtt bevazelinezzük minden számításba vehető testnyílásunkat, magunk mellé készítjük a cipőkanalat és próbálunk boldogan, a holnapra nem gondolva aludni.
08.18.
Reggel felkelünk, és miután felzabálunk mindent, összepakolunk, és elindulunk felfelé. A hangulat nem jó, mert már a bivak környékén is több a beg, mint ahány kezünk van. Később még sártól csepegő gumicsónakokat, kötélcsombékokat, sőt, az egyik nittnél egy bónusz - 95 méternyi - kötélbabát is találunk. Itt már csak röhögünk, a kettes bivakig azért elszenvedjük magunkat az egyre szaporodó, higanynehéz begekkel. Már van belőlük 16 darab. Itt lehányjuk őket, megesszük Panni svájcicsoki-készletének túlélőit, majd a vezetőség úgy dönt, hogy innen fejenként csupán két beggel - egy könnyebbel és egy nehezebbel - folytatjuk a menetelést. Így is lett, egyre lassabb tempóval, de csak elérjük az akna alját. Újabb kupaktanács, ahol Panni és az én számomra kedvező döntés születik. A nők és gyerekek itt maradnak, hogy hármasával elkezdjék felaggatni a csomagokat a csörlő kampójára. Logikus döntés, a 16 beg kiliftezése nagyjából több órás feladat lenne, így viszont gyorsítunk a dolgon. A többiek közben visszaindulnak a hátrahagyott cuccokért.
Mi Pannival kiérünk, boldogan fetrengünk a parkoló langyos murváján és vigyorogva nézünk egy teljesen átlagos naplementét, amelyet a magasfeszültségű távvezetékoszlopok tesznek még szebbé. Közben befut Kovász úr is a turistabarlang látogatás után, zöldséggel, és egy gigászi görögdinnyével felfegyverkezve. Késünk nincs, így a mészárlás másnapra halasztódik. Kilenc körül kiérnek a többiek is, visszagépkocsizunk a sátrainkhoz, ahol boszorkányégetéshez is megfelelő méretű tűz lobog, nyársakon sülnek a kolbászok, a vízaknában meg hűlnek a sörök. Eszünk, iszunk, vigadunk.
08.19. Haza
A mai nap a cuccok elmosásával kezdődik, majd Markó doktor parájába csap át, mert a fél hektáron szétszórt kéttonnányi felszerelés-halomból kellene összeszedni a PF-es dolgokat. Persze fingja nincs róla, hogy pontosan mit is. Kénytelenek vagyunk emailt nézni, jegyzetelni, hogy utána többé-kevésbé veszteség nélkül hagyjuk magunk mögött a tábort.
A pakolás most sem telik el hiszti nélkül. Lacc a nyüves gitárját melegíti ránk, hogy biztos remekül elfér majd az Astrában. Egy irdatlan méretű, törékeny gitár! Végülis mocskos nagy szerencse, hogy nem üstdobolni szeret, vagy mondjuk hárfázni. Így cserébe egy halom polifoam, sátor maradt a Caninra tertó Buzukiban.
Temérdek idő elcseszése után csak elindultunk hazafelé. Útközben befejeztük az idefelé félbe maradt Moszkva-Petuski című poémát, Panni és Markó úr amőbáztak, illetve „-Mi van? -Segged kivan-t” játszottak fáradhatatlanul. Először Pannitól búcsúzunk, majd Markó úr hagyja el a hajót, utána én jövök. Hatodikra fel, cuccok szétdobálva a sarokban, a kádban gyűlik már a meleg, habos víz. Egy szimbolikus alámerülés után sármentesen, felkészülten várom az első munkanapot. Pedig tudom, hogy másnap is inkább a Markóval cipelném, pumpálnám a csónakot a hígtrágyában.
És még fizetnék is érte…
A látszat ellenére komoly harc zajlik
A többi kép oda le kattintva nézhető meg:
 |
| Kacna Jama 2012.08. |
Ajánlott irodalom: Venedikt Jerofejev Moszkva-Petuski
